A cyclocross versenyek jellemzően rövidek – korosztálytól függően 30-60 percesek -, ami a várható szélsőséges időjárás és hőmérséklet miatt szerencsés is. Mivel a futamok rövidek, fontos, hogy ebben a rövid időben minél jobb teljesítményt nyújtson a versenyző. És itt nem csak erőben, de technikai tudásban is a legjobbat kell nyújtani.
Néhány jó tanács azoknak, akik még nem teljesen rutinosan állnak a rajtvonalhoz:
- Kapd el jól a rajtot!
Ha van lehetőséged a mezőny elejéről rajtolni, tedd meg! A verseny elején amúgy is nagy a tolakodás, ezért az esések elkerülése végett is hasznos, ha előbbről indulsz. A pálya aránylag keskeny – a nemzetközi szabvány szerint minimum 3 méter -, ami miatt azért nem mindenhol lehet könnyen előzni. A feladat ez után már csak az, hogy megtartsd a jó helyed.
Tipp: csinálj rajtgyakorlatokat. Akár egyedül (magadban számolj vissza és álló helyzetből indulj el minél gyorsabban) vagy segítővel, sípszóra! A lényeg, hogy gyakorold a lehető legrövidebb idő alatt minél nagyobb sebességre való gyorsulást!
- Felszállás és leszállás
A versenyen körönként 3-4 alkalommal le és fel kellhet szállni. Ez egy 8-10 körös versenynél akár 30-40 alkalom is lehet. Azt hiszem, nem kell részleteznem, hogy mennyi időt lehet veszíteni a lassú fel – és leszállással.
Figyeld a videót, ami remekül bemutatja a helyes technikát.
– az akadályhoz közeledve az egyik lábadat ki kell csatolni a pedálból és a másik lábra kell helyezni a testsúlyt. (Ilyenkor a versenyző a kerékpár “egyik oldalán” helyezkedik el.),
– az akadály előtt a másik lábat is kicsatoljuk és leugrunk a kerékpárról,
– a kerékpárt a felsőcsövénél fogva átemeljük az akadály felett (Ha hosszabb ideig kell emelni a kerékpárt, akkor az alsó vázcsövet fogjuk, hogy vállra vehessük vagy magasabbra emelhessük futás közben.),
– a mikor újra a földre helyezzük a kerékpárt, néhány gyors lépést még teszünk vele, hogy minél nagyobb lendülettel ugorjunk vissza a nyeregbe. A nyeregre visszaugrás fájdalmasnak tűnhet, de ha megfigyeljük, a videón jól látható, hogy valójában a combunk erős belső felével érkezünk a nyeregbe és utána csúszunk a helyünkre.
Tipp: a le-, és felszállást szinte bárhol gyakorolhatjuk, akadályként egy faág is megteszi. Aszfalton vagy betonon fájdalmas lehetne a hiba, de jó hír, hogy a versenyeken csak terepre helyezik az akadályokat. Az aszfalt ott is a gyors tempójú tekerés helyszíne.
- Előzz kanyarban!
A cyclocross versenyek lendületét az akadályokon kívül a kanyarok törik meg. A triatlonotól a cross country-ig bármely szakágban hasznos tapasztalat, hogy fejleszteni tudjuk a kanyarvételi technikát.
Ahogy a fel – és leszállás gyorsaságán, úgy a kanyarvételen is sok múlik. Az ideális ív ismerete, lehetőség a magasabb átlagsebesség fenntartására, de akár helyosztó előzésre módot adhat.
Tipp: gyakoroljatok párban és figyeljétek egymás kanyarodását! A videó bemutatja, hogy miként lehet kanyarban előzni. Ez is páros gyakorlat, amikor az egyik kerékpáros külső ívről indul és belsőre érkezik, addig a mögötte haladó belső íven érkezik és lehetősége van esetleg az előtte haladót megelőzni.
- Homokágy
A cyclocross versenyek egyik tipikus akadálya a homokágy. Bizonyára sokan kerékpároztatok már homokban és tudjátok, hogy a vékony gumikkal nehezebb megtartani az egyensúlyt. Már a homokágy előtt próbáljuk meg “irányba tenni” a bringát, (hogy a könnyen elmozduló talajon ne kelljen hirtelen kormánymozdulatot tennünk, ami kibillenthet az egyensúlyunkból), és minél nagyobb lendülettel átvágni rajta. Ha kormányfordítás nélkül haladunk át az akadályon, lendületet is alig vesztünk.
+Rutinos trükk: ha már nyomokat vágtak előttünk a homokágyba, és van módunk felmérni azokat időben, válasszuk ki a legegyenesebb „vágányt” és „engedjük” a bringát ebben a nyomban „lekövetni” az utat. Ez különösen mély homokban lehet sorsdöntő, mivel itt jóval kisebb az ellenállása talajnak, kevésbé akarja kicsavarni kezünkből a kormányt. A homokban lazán de határozottan tartsuk a kormányt. Kis gyakorlással rájöhetünk a homok „természetére”, arra, hogy milyen áttétellel és milyen mozdulatokkal tudjuk uralni ezt a feladatot.
- HALADÓKNAK – Ugord át az akadályt!
A versenyzők egyre technikásabbá válnak és a palánk akadályokat egyre szívesebben ugorják át, ahelyett, hogy futva teljesítenék azt. Amíg nem tudod tökéletesen kezelni a kerékpárt, addig ne próbáld meg!
Tipp: A gyakorlást sík terepen kezdd, ahol a földre tett alacsony akadályt próbáld csak először átugrani. Ha ez megy, akkor jöhetnek sorban az egyre magasabbak is.
Alig három hét múlva veszprémi futam nagyjából egy hónap múlva a következő paraméterekkel vár:
- 20 kanyar / kör – hogy lefékezz és felgyorsulj jobban, mint az ellenfelek,
- 1 lépcsőn felfutás – amikor egy kamion platójára kell fellendülnötök, kezetekben a bringáitokkal,
- 1 dupla palánk – kevesen fogjátok nyeregben megugrani
- 1 meredek emelkedő – itt biztos, hogy futnod kell, nem lesz elegendő lendületed.
- 25 m szintkülönbség / kör – ebből 17 métert 200 méteren kell leküzdened, ami olyan mintha a 7. emeletre tekernél fel,
- 200 méteres aszfalt szilárdságú befutót lejtővel és emelkedővel a célvonal előtt – hogy az utolsó pillanatig versenyezzetek,
- 10 méteres homokágy – hogy lássuk hogyan kezeled a géped, s jó döntést hozol-e ha nyeregben maradsz vagy leszállsz,
- 3D-dirtpálya – hogy élvezd a centrifugális erőt és a döntött kanyarokat,
- 200 méteres lejtős szakasz – ahol 40-50 km/h-val is versenyezhetsz,
- 1 technikai zóna, ahol a bringamosót is találod – hogy autentikus cx körülmények között is bírja a technika.
A hozzáértők már ezekből a paraméterekből is láthatják, hogy új felfogásban jelölték ki a 2015-ös ringet. Nem lassítják le a jól felkészült, erős versenyzőket, hanem mindenkit teljes erőbedobásra késztetnek. Ez lesz a szezon leggyorsabb és legnehezebb CX-versenye. Aki itt jól szerepel, az elmondhatja, hogy nem szerencséje volt, hanem felkészült, hamisítatlan kerékpáros atléta!
A LOcarGO Pepperl+Fuchs Veszprém Crossra érdemes már szombaton érkezned, hogy legyen kellő időd meg-, és kiismerni a pályát. Az esti szakmai beszélgetés során pedig tapasztalt versenyzőktől tudsz információkat gyűjteni a versenyzésről.
Fotók: lebidon.net
from Men's Health Magyarország http://ift.tt/1kQqv9T
via IFTTT
0 Komentar untuk "Öt jó tanács cyclocross versenyzéshez"